Ellene
Az emberségesség mint olyan, nagy mértékben érvényesülni látszik életünkben, hiába is próbálják az ellenkezőjét belénk sulykolni úgy, hogy ellenpéldákba kapaszkodva és azt kiemelve fennhangon a köztudatba vésve, mint a véres zászlót, úgy hordozzák körbe azt a világ minden táján.
Sokszor meghökkenve hallgatom, és látom, hogy embertömegek kampányolnak, vagy lázadnak valami ellen, hirdetve az erőszakosságot és az erkölcsi normák túllépését. Ilyenkor mindig elgondolkozok, hogy vajon átgondolták-e cselekedetüket, hiszen ők sem tesznek jobbat, mint ami ellen épp fellázadnak. Ellene: már a szó is magában hordozza a védekezést, ami agressziót szül. Feltételezem, hogy talán fogalmi zavarba keveredtek a szervezők és talán nem is sejtik, hogy megmozdulásukkal, ami egy erőszakos vagy igazságtalan folyamat kialakulását hivatott gátolni, vagy megállítani, az önmagában is egy erőszakos folyamatot sejtet és a legtöbb esetben így éri el a csúcspontját.
Példának okáért „a háború elleni békemenet” mint olyan, hogyan is tükrözné a békét, amikor valami ellen megyünk. És ha még hozzátenném, hogy tüntetni megyünk a háború ellen, akkor talán mindenki saját fogalomtára szerint értékelje ki a fent olvasott mondatot, és döntse el, hogy odaáll-e a tüntetők békemenetébe, mint résztvevő. Én személy szerint nem szeretnék semmi ellen harcolni. Inkább kiállni valami mellett, például a béke mellett, vagy a tisztesség és becsület mellett, de nem a háború, vagy tisztességtelenség, becstelenség ellen. Aki valami ellen megy, önmaga is arra a szintre süllyed, mint aminek a megállítása a cél.
Sokan átéléssel ecsetelgetik az éhezés fogalmát, illetve annak súlyos egészségügyi következményeit, és ezért még képesek is felvonulni transzparensekkel, látványosan hangoztatva, hogy vádolják a kormányt, vagy a jelen helyzetet, ami ezt előidézte. Ha a tömegből megkérdeznénk néhány embert, hogy mikor nyomott egy éhező kezébe egy fél kiló kenyeret, vagy bármilyen élelmiszert, ami csillapítaná egy rászoruló éhségét, meglepődve hallanánk, hogy ilyen vele még nem fordult elő. Feltételezem, ha látott is maga körül éhező hajléktalant, azt messziről elkerülte, nehogy adni kelljen. Ha hozzátenném még azt is, hogy jószívűen, azt már a tömeg nagy részét kritikusan érintené.
Ha én a házunk rendetlensége ellen kampányolnék, akkor háborút indítanék a családom ellen a rend érdekében. De ha rend híve vagyok, akkor talán példamutatással békésen ráveszem családom tagjait ennek az elvnek a követésére, vagyis békével a szívemben megmutatom cseperedő gyermekeimnek azt a mintát, amely talán részükről is majd később egy értéket képvisel. Ha a rendetlenség ellen vagyok, sokszor kibillenek az egyensúlyomból és igen zaklatott állapotba kerülök, ami családtagjaimon csapódik le, és mint egy kézigránát robban. Egy éven belül az idegrendszerem teljesen tönkremegy, mivel az ördögi kör kialakult. Itt már mindennaposak azok a mondatok, hogy : -Biztosan nem pakoltak el maguk után, vagy:- Már megint otthagytad a tányérodat az asztalon? és még sorolhatnám tovább, hogy mennyi keserű mondat hagyja el a szánkat, ami a háború kirobbanását jelzi előre.
Sokszor észre sem vesszük, hogy mindazt a rosszat képviseljük, ami ellen éppen kampányolunk. Mérhetetlen düh és indulat vezérel bennünket, amikor valami ellen fellépünk. Akkor most, hogy is van ez? Mi is a szándékunk? Megszüntetni valamit, amit azonos eszközök mozgatnak, mint amivel mi fellépünk ellene?
Jó, jó, tudom, ez is több mint a semmi, de ne felejtsük el azt, hogy hasonló eszközökkel próbáljuk nap, mint nap befolyásolni gyermekeink sorsát is. Megmondjuk nekik, hogy mi jó és mi nem jó. De talán azért van róla fogalmunk, mert azt egyszer már megtapasztaltuk. Lássuk be végre, hogy mi sem feküdnénk olyan sebész kése alá, aki előtte csak könyvben olvasott az elvégzendő műtét menetéről és arról, hogy mire kell ügyelnie a munkafolyamat során. Én elfogadom, bár nem kellemes végignéznem, ahogy a gyerekeimnek is végig kell járnia a szamárlétrát. Mi, felnőttek annyi előnnyel rendelkezünk gyermekeinkkel szemben, hogy idősebbek vagyunk és tapasztaltabbak is, de egy gyermek néha bölcsebb, mint egy nála ötven évvel idősebb ember. Nincs más dolgunk, mint mindig mellettük állni, és biztosítjuk őket szeretetünkről és támogatásunkról. Ott vagyok, hogy támogassam, ha gödörbe esik, sőt igyekszem kisegíteni abból és leporolom a ruháját, bíztatom, hogy beszélje ki magából az elszenvedett fájdalmakat, így talán tudatosul benne az, hogy a rossz példából tanulni kell és talán néhány gödör után már ösztönösen meg fogja érezni, hogyan kell elkerülni a gödröket, illetve azt, hogy megértse, az ösztönösséget az óvatosság gátja szabja meg.