Amikor egónk becsap minket

Amikor egónk becsap minket

Sokan meggyőződéssel hangoztatják, hogy lélekkel élnek, főleg sokan közülük tanítók, sőt a spiritualitás témakörében jártas előadók is járhatnak ebben a cipőben. Szerencsére, ahol világunk most tart, ott már nincs helye ezeknek a prófétáknak, így hamar megmutatkozik a helytelenül beazonosított tudás háttere. Becsapja önmagát, de másokat is, átéléssel beszél életének azon sarkalatos pontjáról, amikor elérkezett a nagy fordulat életében. Sok jós, és látnok is erre a sorsra juthat, ha tudását nem megfelelő célokra használta, úgy elveszik tőlük azt, de ragaszkodva a látás tudásához, már csak mint egy rossz színész tudja a továbbiakban szerepét eljátszani. Azonban ez veszélyes lehet, mivel a hozzájuk forduló emberek jövőjét is már csak egójuk révén láthatják meg, mint egy mesét, és csak totózgatnak a klientúra életének előző, vagy következő szakaszait illetően, ami néha bejön, de néha rútul rászedi logikájuk, de mivel nem direkt módon teszik ezt meg, így nem lehet ezért a baklövésért felelősségre vonni egyiket sem. Ahelyett hogy lövöldöznek körbe-körbe az emberek feje körül, el kellene könyvelniük magukban azt a tényt, hogy véget ért feladatuk ebben a szerepkörben és ideje lenne valami más elfoglaltság után nézni, ők folytatják, figyelembe sem véve sorozatos tévedéseiket és fennen hirdetik kezdeti tudásukat, amelyet már csak emlékeik tartanak életben, és a szálakat az ego mozgatja tovább, elhitetve gazdájával azt, hogy tudásuk megmaradt, csak néha félrecsúsznak megérzései.

Amikor gondolatmenetünkbe beékelődik egy idegen, nem oda való gondolatfoszlány, de lehet akár egy bevillanó kép, vagy egy hang megszólal fejünkben, amely olyan információt hordoz, ami velünk, vagy másokkal kapcsolatos. Soha nem lehetünk elég határozottak ennek a sugallatnak a hitelességében, tehát nincs jogunk másoknak tényként tálalni a róluk kapott intuíciót anélkül, hogy meg nem vizsgálnánk, analizálnánk azt. Nem tudhatjuk, hogy egónk műve volt-e a bejövő információ, vagy ténylegesen a felsőbbrendű énünktől érkezett. Nem is azért kapjuk ezen információkat, hogy riogassuk magunkat, vagy mást, akit érint, hanem figyelmeztetésként érkeznek, hogy amikor elérkezik a pillanat, közbe tudjunk lépni.

Ha egónk kreálta ezeket a gondolatokat, mert valószínű elvártuk tőle, és ezt tényként közöljük, akkor felelősséggel tartozunk másokkal szemben is kimondott gondolataink következményeiért. Mindig meg kell kérdőjeleznünk a kapott információkat, és több oldalról meg kell vizsgálnunk azokat, és bizonyosságot szereznünk hitelességükről. A becsületünkkel játszunk, amikor határozott kijelentéseket teszünk egy másik ember jövőjét illetően, mert meg vagyunk győződve látomásunk valódiságáról, mivel úgy érezzük, hogy nem mi vezéreltük a gondolatmenet alakulását.

Általában egy ego ember a gondolati szinten közölt üzenet helyességéről már két-három megvalósulás után nem kérdőjelezi meg, sőt annyira a hatása alá kerül, hogy mint egy próféta kéretlenül szórja környezetére jövendöléseit. Így játssza ki egónk elménket, elhitetve vele, hogy kinyíltak a kapuk, és ömlik be rajtuk a másvilágról jövő üzenetek tömkelege. Általánosan előrelátható és kiszámítható események alakulásának meglátását úgy közli le, mintha nem saját logikája következményeként jelenne meg, mint egy azonosulás belső énjével, és felvéve annak bizonyos tulajdonságait. Ebből adódik az, hogy amikor ellátogatunk egy jóshoz, vagy látóhoz, de megmaradunk a realitás talaján, megfigyelhetjük, hogy a sarlatán a múltunkkal kapcsolatos megállapításaival mellélő. Ha hinni akarunk benne, akkor viszont elnézően nem a hibákra koncentrálunk, hanem azokra a tényekre, amelyeket eltalált a jós. Ebben az esetben viszont már egy erőteljes hit és ráhagyatkozás lép működésbe, kivéve, ha olyan valótlan információt közölnek velünk, amit már nem lehet megmagyarázni. Az emberek többnyire kilátástalan helyzetük miatt fordulnak spiritisztákhoz, és nagy részük meg sem kérdőjelezi annak tudását. Egy igazi jós, vagy látó összekapcsolódik felsőbbrendű énünkkel és annak információit közli velünk, a legapróbb mozzanatokat is kiemelve, azokat, amelyekről csak mi tudhatunk.

Pedig a válasz, ott van bennünk a válasz, csak bíznunk kell önmagunkban, és megérzéseinkben.

Megosztok itt egy olyan történetet, ami rádöbbentett arra, hogy ez a jelenség működik, sőt virágzik az emberek között, és mivel mostanában a spiritualizmus korszakát éljük, sokan így akarnak a spiritiszták világának tagjai közé kerülni.

Egy kétnapos előadáson vettem részt numerológia témakörben, amit egy középkorú hölgy tartott. Miután bemutatkozott, nagy vonalakban elmesélte, hogy egy mély depresszív állapotot követően tért erre az útra, már több mint egy évtizede foglalkozik a spiritualitás témaköréhez tartozó fogalmakkal, illetve azt is elmondta, hogy több képzésen vett már részt ebben a témakörben, sőt jelenleg is épp egy tanfolyamra jár. Egy alapítvány munkatársaként dolgozik, bár munkakörét nem nevezte meg, de máris pozitív benyomást tett rám, annak ellenére, hogy a hölgy jelenléte egy enyhe ingerültséget váltott ki belőlem, de ezt csak a magam érzékenységének tudtam be. Ezután rátért spirituális munkásságának taglalására, ami viszont már kétségeket ébresztett bennem, ugyanis az előadó hölgy több, egymásnak homlokegyenest ellenkező témakörben próbál érvényesülni spiritiszta területen, ez nem baj, de egyfajta zavart érzékeltem mondanivalójában, konkrétan azt, hogy mintha csipegetne, de valahogy a háttér mélységének tartománya elmaradna. Nagyon kihangsúlyozta az intuíció és a látás fontosságát, bizonyítva ezt azzal, hogy előkapott egy pakli kártyát, természetesen angyalkártyát, és fennhangon megkérdezte, kinek mit súg az intuíciója egy sztárral kapcsolatos baleset kimenetelével kapcsolatban. Ennél a résznél már körbenéztem az összejött csoport tagjainak arckifejezését kutatva, hogy tévedek, amikor úgy érzem, mintha egy háziasszonyt berángattak volna egy előadóterembe, kezébe adva egy csomag papírt, hogy azokat olvassa fel a közönségnek, illetve a helyzet lehetséges komolytalanságát kutatva próbáltam megmagyarázni magamnak azt, hogy talán egy tévéfelvételen vagyok, ahol felmérik az emberek tűrőképességét.

Az előadás tényleges részéhez közelítve, rátért előadónk a számok kiértékelésének módozataihoz, ahol is egy kicsit visszarázódva megenyhülten azon voltam, hogy elfelejtsem a korábbi történéseket, innentől kezdve mindenki a saját évszáma kiszámolásával volt elfoglalva.

Mivel az előadás kora estig elhúzódott, egy ebédszünet beiktatása után folytattuk a számmisztika rejtélyeinek boncolgatását. Sajnos egy igen kínos közjátéknak köszönhetően ismét félbeszakadt az előadás, ugyanis az egyik hallgató, aki születési évszáma kiszámolása után az előadóhölgy segítségét kérte, igen elkeseredett arccal üldögélt papírjai felett, és amikor az előadó hangosan mindenki előtt taglalta a hallgató társunk főbb számainak jellemzését, visszautalva ezzel előző életeiben elkövetett gaztetteire kitérve azok súlyos következményeire, levonta következtetését, miszerint mostani életében történt szerencsétlenségek és a gaztettek összefüggésének eredményeképp, most kell lakolnia akkori tetteiért. A karmát úgy magyarázta, mint a legrosszabb büntetési tételt, ami egyik életünkből átcsúszik a másikba. Ennél a résznél már nem feszültséget éreztem, hanem felháborodást. Akkor robbant nálam a bomba, amikor az előadó elmondta, hogy a karmánkat jóvátehetjük, ha pujákat, imákat mormolunk naponta többször, vagy, bejelentkezünk hozzá, és fizetségért karma-állítást végez, aminek következménye az lesz, hogy megszabadul karmájától. Ezen már többen felháborodottan hangot adtunk nem tetszésünknek, ugyanis a hölgynek fogalma sem volt arról, amiről beszélt, és ami még ennél is rosszabb, hogy hallgató társunkat fenyegette, illetve negatív irányba tolta. Több ponton is sántított a hölgy elmélete, amit innen-onnan kiollózott és egy egésszé gyúrt össze.

Mire az előadásnak vége lett, teljesen kimerülten, szinte kábultan indultam haza, és elhatároztam, másnap nem megyek el.

Reggel azonban kipihenten ébredtem és erős késztetés fogott el, hogy mennem kell.

Meg is lett az eredménye, hiszen ezen a napon már mint egy kívülálló néztem végig az eseményeket, kivonva magamat a sok balgaság súlya alól, ami azon a napon is folytatásként elhangzott az előadáson.

Egy idő után azzal szembesültem, hogy sajnálkozva nézek a hölgyre, mivel addigra rájöttem, hogy ő saját egója áldozata lett. Erről tanúskodott az a sok tanfolyamokról kiragadott részlet, amit a hölgy saját hitvallásaként közölt, de amikor valaki érvekkel rácáfolt, nem tudott érdemes magyarázatot adni kijelentésére, hanem témát váltva egy újabb idézet töredéket lökött ki magából.

Egyetlen saját gondolattal nem járult hozzá az előadás színvonalához, pedig magabiztossága megkérdőjelezhetetlennek tűnt. Csoportunk tagjai pedig nem próbálták elbagatellizálni az előadás sekélyességét, inkább mindenki jólnevelten hallgatott, ezzel is teret adva az előadásnak.

A hölgy egy éles mintát mutatott arról, hogy hogyan válhatunk saját egónk áldozatává. Az emberi butaságot nem említem, mivel nem ismerem közelebbről a hölgyet, így ez valótlanságnak tűnne, mint igazságnak.

Ő egy éles kontúrt rajzolt elém ezzel a viselkedésmintával, amivel emberek életeivel játszadozva, fenyegetően lépett fel, és irányította őket a félelem útjára. Ilyet csak az ego művel. Minden információt leközvetít válogatás, vagy annak megkérdőjelezése nélkül. Nem vizsgálódik, hanem mindent magáévá tesz. Ilyen az elszabadult ego: közvetítő, amit a meggyőződés hajt.